Kiselejtezve

Ezt a cikket - persze egészen más címmel és hangulatban - csak augusztus 28-a hajnalán akartam megírni, az utolsó selejtező lejátszása és a hosszas ünneplés után. Olyasmiket lett volna jó firkálni, hogy "fenébe a tárgyilagos elemzéssel, meg a borúlátó esélylatolgatással" vagy "a Csapat megmutatta, hogy meg lehet csinálni" és "ott vagyunk a csoportkörben!".

Higgye el mindenki, a világ legderűsebb mea culpázása lett volna abból az írásból, ahol a blogger önként tartja oda a fejét a köpőcsövek elé.

Ehelyett ismét beleléptünk ugyanabba a folyóba és ráadásul ugyanannál a gátnál akadtunk el. Újra csak két kört mentünk, tehát papíron semmi különbség, semmi fejlődés 2014 nyarához képest.

Tavaly, amikor kiderült, hogy máltai ellenfél ellen kell először pályára lépnünk, még a legpesszimistább szurkolótársak is afféle nyaralással egybekötött dupla edzőmeccsnek gondolták az első kört, hiába a felforgatott, sok poszton változó csapat, ez "sima ügy" lesz. Hát nagyon nem lett az. A pokoli melegben sikerült elkerülni a legnagyobb égést, de az 1-1 és főleg a pályán bemutatott produkció elkeserítő volt. A visszavágót megnyertük ugyan a létező legkisebb különbséggel, de a párharc végén a többség egy félbevágott görög államkötvényt sem tett volna fel a horvátok elleni továbbjutásra. Így is lett, a Rijeka elleni kinti találkozó teljesen egyoldalúra sikeredett, a horvát csapat minden téren abszolút fölényben játszott, az egygólos vereségünk több volt, mint szerencse. A visszavágó - a majd' 40 perces emberelőnyünk ellenére - is sima vendéggyőzelmet hozott. A HNK lendületből továbbszaladt, a következő két ellenfelét 13-1 -es összesítéssel intézte el, és a csoportkörben sem vallott szégyent, így kiderült, hogy ha nem is világklasszis, de legalább komoly csapat búcsúztatott bennünket.

Idén az első ellenfelünk a GAE csapata lett, amely ugyan májusban elbúcsúzott a holland első osztálytól, de azért mégiscsak erősebb ellenfélnek tűnt a félprofi-félamatőr Sliemához képest. A Fradi ráadásul szép hazai sorozat után utazott Emmenbe, ahol azonban egy kiéhezett (évtizedek óta nem játszottak európai kupameccset) csapat várta igencsak kényelmesen játszogató fiainkat.  A villámkezdés után azt hihették a srácok, hogy a többi is majd jön magától, az Eagles pedig a szimpatikus vesztes jól ismert szerepét fogja alakítani. A hollandok viszont mentek, zakatoltak, kúsztak-másztak, ameddig szufla volt bennük, (ez nagyjából 55 percet jelentett az arrafelé igencsak ritka kánikulában) és teljesen megérdemelten mentették 1-1 -re a csatát. A zárt kapus visszavágón ismét hamar előnybe kerültünk, a vége sima győzelem lett, akár még dupla annyi rúgott gól is összejöhetett volna, de a továbbjutó kiléte 177 percen át egyértelmű volt. Ennek ellenére látszott, hogy egy szorgalmas és fanatizált csapat bizony képes meleg perceket okozni nekünk, még akkor is, ha a játéktudása meglehetősen szerény. A figyelmeztetést megkaptuk, de az 5-2 fényében nem igazán foglalkozott vele senki.

A második körben kihúzott bosnyák Željezničar sem tűnt megoldhatatlan házi feladatnak. A horvát focinál lényegesen gyengébb a bosnyák, a "Zseljo" általában hazai és fiatal játékosokkal áll fel, a pénztárcájuk laposabb a mienknél és összességében jóval spártaibb feladat arrafelé focistának lenni, mint idehaza. Ezúttal itthon kezdtünk, és bizony sokáig úgy tűnt, hogy a szarajevói legények mindent arra tettek fel, hogy ne kapjanak ki nagyon Budapesten, a magyar NBI kiesőjelöltjeit idéző hadrendjük (9 védő hátul és 1 "támadó" álldogál a kezdőkörben) nem volt újdonság. A futballnyelv unalomig ismételt közhelye (ami inkább alaptörvény) - t.i. "a sok kihagyott helyzet megbosszulja magát" - ismét beigazolódott. Hiába volt az egykapuzás, a labdabirtoklás, a szögletek, a kapufa, a fél méterről fölé bombázott ziccer, a legfontosabb statisztikai adatban ők lettek jobbak, találtak egy gólt a legvégén. Csapatunk lépéskényszerbe került, mindenképp győznünk kellett idegenben. 

Azt azért sejtettük, hogy a kék-fehérek nem fognak odahaza, sok ezer fanatikus szurkolójuk által hajszolva ugyanazzal a sündisznó taktikával próbálkozni, edzői intés ide, játékosok fogadkozása oda. Ami azt is jelenthette (volna) , hogy több lehetőségünk lesz, mint az Üllői úton. A hazaiak lelkesedése azonban mindvégig dominált ezen a meccsen is. Labdarúgóik semmivel sem lettek jobbak az egy héttel korábban látottaknál, ugyanaz a szorgalmas, hajtós, küzdenimindig-feladnisoha mentalitás áradt belőlük. A mieink viszont csak megbízható iparos módjára próbáltak focizni, még nagy rosszindulattal sem mondhatnám, hogy bárki szabotálta volna a játékot, de az igazi tűz, a lelkesedés mindvégig hiányzott. És senki nem tudott vezérré válni a pályán.
 
A - nem is létező - ellenséges hangulaton nem múlott semmi, ha a többiek nem is nagyon, de Lamah, Gera, Hajnal vagy Leandro azért látott/hallott már ennél sokkal nagyobb létszámú és hangosabb ellentábort is. A hazai fanatikusok nagyon odatették magukat, de ez azért messze volt az "igazi pokoltól". Itt is megvoltak a helyzeteink, a második félidőben egy harapós Ferencváros simán megfordíthatta volna az állást. De a sport már csak olyan, hogy a 'volna-lenne-ha' nem játszik. Csak az a három darab, teljesen szabályos és válasz nélkül hagyott gól.

Tanulság: ami idehaza bőven elég, az egy egészségesen kemény, fegyelmezett külföldi csapat ellen semmit sem ér. Komikus ilyet írni egy 0-3 után, de a Zseljo labdarúgói nem jobbak, mint a mi fiaink (sőt, továbbmegyek: focitudásban gyengébbek nálunk) de amíg nem tanuljuk meg, hogy Európában mindenki (de tényleg mindenki!) ellen 110%-ot kell adni, addig ez lesz újra és újra. A félig-meddig amatőrök ellen még csak-csak érvényesülhet a nagyobb tudásunk (khmm....) a második osztályban már vagy jobb képességű csapatok vannak, akik könnyen továbblépnek rajtunk, vagy "rossz" csapatok, akik harcossággal, keménységgel és fegyelmezett játékkal szórnak ki minket. Felső tagozatba (csoportkör) lépni így nem fogunk.

Bizarr, de sok szurkolótársunk nem is bánta igazán a kiesést, mondván, ha tovább is megyünk, minek égjünk le a következő körben, (Standard Liége) hát akkor nem mindegy mikor esünk ki? Ezzel a felfogással csak az a baj, hogy akkor ennyi erővel el se induljunk soha semmilyen kupában, hiszen előbb-utóbb (ha nem vigyázunk) jön a Barcelona/Real Madrid/Bayern és akkor lesz nemulass. 

A bosnyákok egyébként nem "égtek meg" a belgák ellen, két szoros meccsen alulmaradtak ugyan, de mindvégig méltó ellenfelek voltak. Ha pedig a rút anyagiak felől nézzük, még egy kör újabb euró-százezreket fial a klubnak, egy nevesebb ellenféllel játszva pedig egy kicsit is ambiciózusabb futballista meg tudja mutatni magát, mert egyébként Magyarországra csak akkor téved épeszű játékosügynök, ha a köd miatt átirányítják a gépét Ferihegyre.

Dante Hicks