Európa háborgó futballvilága, avagy szigorúság mindenütt

II. rész - Breda

Belgium után nem megyünk messze, az első fejezet után most ugorjunk át a szomszédos Hollandiába, azon belül is Breda városába. Ott-tartózkodásunk idején a helyiek büszkesége, a NAC a Den Haag csapatával játszott bajnokit. A meccs megfelelő péntek esti programnak tűnt, így megpróbáltuk a lehetetlent: jegyet vásárolni és bejutni a stadionba.
Kicsit elnéztük az időt, így alig pár perccel a kezdés előtt értünk a helyszínre. A pálya két oldalán is jelentős méretű parkolót alakítottak ki, így nem okozott gondot a kocsi pihentetése.

A stadion névadója "Rat" Verlegh, vagyis az iratai szerint Antonius Wilhelmus Verlegh, de így legfeljebb az anyakönyvi hivatalban hívták utoljára. A "Patkány" a klub legendás játékosa volt, aki majdnem két évtizedig cikázott a pályán - innen a becenév - visszavonulása után pedig nagyjából minden feladatot ellátott az egyesületnél (edzőtől az elnökig ) talán csak a pálya vonalazását nem bízták rá.

Az aréna tervezője nem igazán engedte szabadon a képzeletét, (persze lehetséges, hogy nem is kapott rá lehetőséget, a hollandok nem a pazarlásról híresek) egy szabályos négyszögről van szó, csupa egyenes vonal az egész. A funkciójának azonban tökéletesen megfelel, és mivel teljesen fedett, így a komfort mellett a hangulat sem lehet problémás, feltéve, ha van elég szurkoló.
Nos, ezzel nem volt gond, a 19.000 férőhelyből nagyon kevés maradt szabadon.

Az idő sürgetett, így lépteinket megnyújtva megrohamoztuk a jegyirodát és megérdeklődtük, hogy a klub miféle adminisztratív és fizikai akadályokat emel a bejutni vágyók elé.
A pénztáros rábökött a stadion nagyméretű rajzára és megkérdezte, hogy honnan szeretnénk megnézni az összecsapást. A hazai tábor - B-Side Rats - törzshelye megfelelőnek (és megfizethetőnek) látszott, így azt választottuk. Előkészítettük a tételes listát különös ismertetőjegyeinkről, oltási bizonyítványainkat, és gyermekeink anyakönyvi kivonatait (mindezt természetesen hiteles holland fordításban is) de a felelőtlen és hányaveti alkalmazott beérte az útleveleinkkel, 3 x 15 euróval és a nyomtatóból előkúszó sárga papírcsíkot a perforációknál szétszakítva bejelentette, hogy; íme a jegyek, uraim.

Utolsó mentsvárként azt feltételeztük, hogy maga a bejutás már jóval keményebb feladat lesz. Ámde csalódnunk kellett, sőt a beléptetés után meggyőződésünkké vált, hogy itt bizony fikarcnyit sem törődnek a biztonsággal. A forgókapun áthaladva a mellényes erők nem pazaroltak ránk túl sok figyelmet, egyszerűbben szólva ránk sem bagóztak. Akadálytalanul jutottunk be az "ultra-szektorba" ahol a rigmusok skandálásán, gyakori éneklésen, kollektív ugrándozáson és rengeteg sör elfogyasztásán kívül semmilyen különösebb esemény nem volt megfigyelhető.

Mint megtudtuk, természetesen online is lehet jegyet vásárolni a meccsre, sőt szurkolói kártya (klubkártya) is létezik. Kiváltása ingyenes és nem kötelező, de a kártyatulajdonos előnyt élvez a jegyvásárlás során, illetve bizonyos meccsekre a klub csak kártyára ad ki jegyet. (nyilván ezekre a legnagyobb az érdeklődés) Ide tartozik a Három Nagy (Ajax, PSV, Feyenoord) vendégjátéka és a Willem II elleni meccs is.

A klubkártya kiváltása sem túl bonyolult, valamiért nem tekintik feladatnak a szurkoló ugráltatását. Egy adatlapot kell le-, majd kitölteni a legszükségesebb adatokkal és visszaküldeni a megadott email címre. A klub pár napon belül kipostázza a kártyát, a procedúra - mint már említettem - teljesen ingyenes. Mindez persze személyesen is elintézhető, ha valaki nem akar várni.

Végül pár szó a meccsről:  három gól, egy büntető és egy piros lap született - a helyiek nagy bánatára, ugyanis a felsoroltak mindegyike a NAC csapatát sújtotta. A vendégeknél - azóta a Paksban senyvedő - Horváth Gábor csak a kispadról nézhette társai diadalát.

Dante Hicks